Zártosztály - Keresik Sipos Péter utódját!
Írta: Slayer   
2018. szeptember 11. kedd, 19:23

Nyilvános casting keretében, akár a közönség soraiban is keresi Sipos Péter utódját az ős-Edda tagság zenészeiből álló ZÁRTOSZTÁLY.

A zenekar Csillag Endre “A szívem visszavár” című dalát tette instrumentális verzióban elérhetővé, amivel a jelentkezőknek nincs más dolga, mint felénekelni és visszaküldeni azt a zenekarnak a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. e-mail címre. A dal eredetileg a 2015-ös “Csillagok és gyémántok” lemezen jelent meg Pataky Attila, Gömöry Zsolt és Hirlemann Bertalan vendégszereplésével.

Csillag Endre/Pataky Attila - A szívem visszavár

“Nincs egy hónapja, hogy Sipos Pétert gyógyulttá nyilvánították, így elhagyta a Zártosztályt. A fiúk még mélyebb depresszióba estek, azonban a főorvos zeneterápiát javasolt! Keresik azt a beteget, aki hajlandó velük Őrületbe kergetni a nagyérdeműt! Itt egy dal, amit Csuka még a szólólemezére írt egy józan pillanatában. Itt a zenei alap hozzá. Ha szeretnél bekerülni a Zártosztályba, mutasd meg, hogy te hogy énekelnéd el! A feladat nem egyszerű, és kellő komolyságot igényel. Várjuk azon jelentkezőket, akik hajlandók lennének hosszabb időt tölteni a Zártosztályon. A jövőbeni tervek között egy új "anyag" tesztelése is szerepel! Szóval be a gyógyszereket, fel a hangerőt, engedd szabadjára a démonaidat!”


A dal a következő linkről letölthető (szöveges és instrumentális változatban egyaránt):

hammerworld.hu/promo/ZARTOSZTALYCASTING

jelszó: nemvagyokmascsakegyenekes

Instrukciók a belépéshez

- név / name: ide írd a kereszt -és vezetékneved

- e-mail: valós e-mail címed, amin elérhető leszel a későbbiekben

- medium: Zártosztály casting

- jelszó: nemvagyokmascsakegyenekes (kisbetűkkel, egybeírva) 

 

Zártosztály az on-line felületeken: songwhip.com/artist/zartosztaly

Zártosztály Facebook oldal: www.facebook.com/zartosztalyzenekar

Hammer Records Facebook oldal: www.facebook.com/HammerRecordsHungary