Dharma - Elkészült az első klip a februári Substance lemezhez!
Írta: Slayer   
2018. szeptember 03. hétfő, 19:56

Leforgatta első videoklipjét a februárban Substance címmel megjelent remekül sikerült harmadik nagylemezéhez a budapesti Dharma. Gurka Laciék választása a Hammerworld extra CD mellékleteként megjelent anyagról a  'Black Grain' dalra esett.

A forgatás pedig elég érdekesre sikeredett, hiszen forgatókönyv nélkül vágott bele a csapat a felvételekbe Fűrész Zsolt operatőr vezetésével, aki amúgy a David Guetta feldolgozásuk a She Wolf klipjét is készítette. Szerencsére az amúgy is előszeretettel keleti motívumokat használó csapatban az énekesnő Ani több szinten is megmentette a történetet az ő javaslatára egy kis keleti pszichedeliával átitatott történetet próbáltak felvázolni. A forgatás közben az elfogyasztott "védőitalok" hatására az ötletek is felszaporodtak, valamint Ani is megszabadult ruházata nagy részétől így a lecsupaszított képi világ mellett némi fedetlen női test is helyet kapott a sztoriban. A helyszín egy 200 éves zámolyi magtár volt, ami finoman szólva sincs már jó állapotban, így autentikus helyszínnek bizonyult.

Dharma – Black Grain

DHARMA - New Album 2018 "Substance"