Testament - Le kell rövidíteniük az Európa turnét
Írta: Gery   
2012. október 28. vasárnap, 12:35

mark-hermandezAz augusztusi FeZenen nálunk is fellépő veterán Oaklandi thrash brigád kénytelen lemondani rövidesen esedékes Európa turnéjának első 10 állomását a kisegítő dobos, Gene Hoglan elfoglaltságai miatt.

Gene ugyanis a nemrég egy rendkívül sikeres lemezt kiadó Dethklok-al indul turnéra az Államokban. Bár a legújabb Dark Roots Of Earth című Testament lemezen is Hoglan játékát hallhatjuk, mégis régóta tudvalevő volt, hogy a Testament csak a második helyet foglalja el a dobosnál, éppen a többiek ezért már nyár elején elkezdtek próbálni a Forbidden, illetve a Demonica dobosával Mark Hernandezzel, ám ő is csak novembertől tud csatlakozni a zenekarhoz. Egyébként már a nyári székesfehérvári koncerten is Mark ült volna a dobok mögött, mivel a Dethklok akkorra egy közös turnét tervezett a Lamb Of Goddal, ám Randy Blythe énekes börtönbe zárása miatt ez elmaradt.

Az így lemondani kényszerült bulik között éppen azokat találjuk, amelyek nekünk magyaroknak a legközelebb estek volna, így a Pozsony és Graz is kimarad a körből. A zenekar ennek ellenére ígéretet tett, miszerint jövőre mindenképpen pótolni fogják a koncerteket!

Egy klip a friss Testament lemezről: Native Blood