Enter Shikari - Klubkoncerttel térnek vissza hozzánk jövőre az Akvárium Klubban!
Írta: Slayer   
2018. július 30. hétfő, 18:55

Az elektronikus metalcore egyik kulcszenekara, az Enter Shikari régi ismerősként tér vissza Budapestre ‒ ezúttal az Akvárium Klubba, az A38 Hajó szervezésében. A brit együttes az utóbbi években főleg fesztiválokon lépett fel, legutóbb a hétvégén a FEZEN-en, de most, tavalyi lemezének sikerét eddigi leghosszabb európai klubturnéjával lovagolja meg. Így aztán a némileg poposabb fordulatot vett Enter Shikari, amelyet többször szavaztak meg a legjobb brit koncertprodukciónak végre ismét klubfellépésre érkezik 2019. április 4-én!

Nehezen felejthető pillanata volt az A38 Hajó koncerttörténetének, amikor Rou Reynolds, az Enter Shikari frontembere 2011 szeptemberében, tomboló telt ház előtt fogta magát, és végigmászott a koncertterem plafonján. Közben dübörgött a csak az Enter Shikarira jellemző eklektikus, de kilométerekről felismerhető, elektronikus ütemeket zúzós metalcore-ral vegyítő tömény hangtámadás. Azóta az Enter Shikari többször járt már Magyarországon, az utóbbi időben szinte kizárólag fesztivál-headlinerként. Ám jövőre az Enter Shikari ismét klubkoncertre tér vissza, szintén az A38 Hajó szervezésében, de ezúttal az Akvárium Klubba.

Hosszú, ám magasra ívelő karrier vezetett idáig. Az Enter Shikari a szó szoros értelmében berobbant a brit könnyűzenébe, alapvetően rétegműfajtól addig sosem látott sikereket aratva. 2006-2007 tájékán minden az Enter Shikariról szólt a szigetországban, első lemezének megjelenésekor sorra zsebelte be „az év felfedezettje”, „az év újítója”, „a legnagyobb feltörekvő” és egyéb díjakat – de nem csak azokat, hanem a közönség rajongását is. A Londonhoz közeli Hertfordshire-ből származó együttes nem csupán a Prodigy-tradíciót a hardcore-hagyománnyal ötvöző elektronikus-metál-punkrock zenjével hódított, hanem az ehhez szorosan hozzátartozó, letaglózó erejű színpadi produkciójával. Egy Enter Shikari-fellépés maga volt (és persze a mai napig az!) a brutális energiabomba, nem véletlen, hogy mindmáig az egyik legnépszerűbb koncertzenekar, emellett sorozatban nyeri a "legjobb koncertprodukció" díjakat a legkülönbözőbb rock-metál szavazásokon.

Az Enter Shikari több mint másfél évtizedes pályafutás után úgy tudott megmaradni a szigorú poszt-hardcore közönség szívében, hogy a tagok bátran ironizálnak is, klipjeikben önmagukon is remekül szórakoznak, ami – lássuk be – nem éppen a műfaj sajátja. A legutóbbi lemez, a Spark meg már végleg szakított a keménységgel: majdhogynem mainstream pop-produktum lett, retrós szintihangzásokkal, 2 tone- és ska-alapokkal (!). A zenekar integritására jellemző, hogy a rajongók nem kezdtek dühödt árulózásba, hanem örömmel fogadták az Enter Shikari popfordulatát. A Spark fogadtatása olyannyira jól sikerült, hogy az együttes 2019 elejére be is jelentette történetének leghosszabb angliai turnéját, amelyet aztán rögvest ki is bővített Európa kontinentális részével. Így aztán áprilisban Budapesten is fellép az Enter Shikari, az A38 hajó szervezésében az Akvárum Klubban.

ENTER SHIKARI: Live at the Hope & Anchor

Az A38 Hajó bemutatja

Enter Shikari (UK) Stop the Clocks Tour

2019 2019. április 4., csütörtök 20:00

Akvárium Klub NagyHall Erzsébet tér 12.

Jegyár: 6.900 Ft, limitált elővételes: 5.900 Ft, limitált early bird: 4.900 Ft. Nagyon korlátozott számban erkélyjegy váltható 9.900 Ft-os áron.

Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

 

A zenekar tagjai

Rou Reynolds: ének, billentyűsök, gitár, ütősök

Liam „Rory” Clewlow: gitár

Chris Batten: basszusgitár

Rob Rolfe: dob

 

Lemezek

Take to the Skies, 2007

Common Dreads, 2009

A Flash Food of Colour, 2012

The Mindsweep, 2015

The Spark, 2017

Enter Shikari - The Spark

 

Honlap 

Facebook 

Instagram 

YouTube 

Spotify 

Soundcloud

Twitter