rockmaraton2018

HolyChicks - A Rock and Roll Mindenkié!
Írta: Slayer   
2018. május 04. péntek, 16:32

Dinamika, pezsgés, életigen! Elsősorban ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni a HolyChicks néven tevékenykedő lánybandát, akiknek negyedik klipje a "Hova hoztalak" című dalhoz készült. A felvétel az együttes harmadik születésnapi koncertjét és annak előkészületeit örökítette meg, így ízelítőt kaphatunk a körülöttük vibráló életérzésből.

A HolyChicks zenekar minden, csak nem klisé. A sztereotípiával szembemenő formáció egyik figyelemre méltó különlegessége, hogy a rock and roll életérzést erős női energiák generálják. A zenekar tagjai, Tiszai Vivi, Seprényi Fanni, Lahucsky Kriszti, Bakos Zita és Hunyadkürti Éva egytől egyig komoly zenei múlttal és jelennel rendelkeznek, és kölcsönösen inspirálják, motiválják egymást. Együttműködésük azt a ritkaságot erősíti, hogy a szakma és a barátság vegyítése női körökön belül is lehet produktívan működőképes, egymást kiegészítve a színpadon és a mindennapi életben is.

A tagok között kialakult harmónia a munka tempójában és minőségében is megnyilvánul: az elmúlt három év alatt egy EP-t, három videóklipet, és számos fellépést tudhatnak maguk mögött, olyan nemzetközi és hazai előadókkal, mint MIYAVI, Eric Martin, a Supernem, legutóbbi turnéjukon pedig a Blahalouisianaval zenéltek országszerte.

A klip őszinteséget sugároz, amelyet a pop-rock csajok a mindennapokban is képviselnek, biztosítva ezzel a vagánysággal telített, jó hangulatot.

HolyChicks - Hova hoztalak

A dal egy igazán szerethető, bulizós felvétel, előtérbe helyezve a bohókás hangulatú, fővárosi ricsaj szépségét. A klipet Hajtmann Danival és Csizmadia Bendegúzzal (Három Stúdió) forgatták, az animációkat Gulyás Lilla készítette, a fontos szerepet betöltő fellépőruhákat pedig Dávid Ildi, a Drenkrom divattervezője biztosítja a lányoknak.

"Ez egy igazi tavaszi életérzés, amikor pezseg a véred, és a város egy nagy játszótérré, a mi cirkuszunkká alakul. A “Na hova hoztalak?” mondat az évek során beépült az aktív szókincsünkbe, és ezt szerettük volna egy olyan dalban megörökíteni, amely hűen tükrözi a fent említett impulzusokat, érzelmeket." - fűzte hozzá Hunyadkürti Éva énekesnő.

A nyarat a Budapest Park színpadán kezdik a lányok, ahol június 2-án az Intim Torna Illegál lemezbemutatóján lépnek fel. Az addig lévő időt két új daluk kidolgozásának szentelik, és hamarosan mi is megtudhatjuk, hogy merre visznek legközelebb.