rockmaraton2018

Armored Saint - A legklasszikusabb albumukkal látogatnak először Magyarországra!
Írta: Slayer   
2018. április 30. hétfő, 19:07

Az Armored Saint életműve csúcspontjával, a Symbol Of Salvationnel idén ősszel ellátogat néhány kiemelt helyszínre, köztük pedig a zenekar több évtizedes történetében először, Budapesten is hallhatjuk elejétől a végéig a klasszikus lemez dalait november 8-án az A38 Hajón.

A Los Angeles-i zenekar ott volt a heavy-metál születésénél és bár nem értek el akkora sikereket, mint társaik, a Metallica vagy a Slayer – előbbi ráadásul az énekesüket meg is próbálta átcsábítani, aki végül marad azokkal a srácokkal, akikkel közösen nőtt fel – a banda azonban kultikusnak számít az ínyencek körében. A zenekar történetét több feloszlás, majd újrakezdés jellemzi. A banda a 2000-es évek elején szállt be újra az alkotásba, azóta több nagylemezt is megjelentettek, most azonban karrierjük remekművével, a Symbol Of Salvationnel kelnek útra Európában.

A Symbol Of Salvation a zenekar legklasszikusabb albuma, történetéhez egy szomorú tragédia köthető. A demó írása és felvétele közben ugyanis gitárosuknál, Dave Prichard-nál leukémiát állapítottak meg, a betegség pedig sajnos még a felvételek kezdete előtt legyűrte Dave-et. A lemez rögzítését végül Phil Sandoval fejezték be, az albumot pedig Dave Prichard emlékének ajánlották, akinek játékát a Tainted Past c. dalban még hallhatjuk. Most, a nagyszerű számok és Dave emléke előtt adózva a zenekar egy az egyben végigjátssza a Symbol Of Salvation dalait. A néhány kiemelt helyszín között pedig Budapest is szerepel, így november 8-án az A38 Hajón a történelem során először hallhatjuk élőben az Armored Saintet.

Armored Saint - Symbol Of Salvation (FULL ALBUM)

A 10 éves Dürer Kert és a New Beat bemutatja:

Armored Saint (US) "Symbol Of Salvation" végigjátszó koncert

Időpont: 2018. november 8.

Helyszín: A38 Hajó Jegyárak: 4.500 / 5.000 Ft

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/560647914334382/

Tixa jegylink: https://tixa.hu/armoredsaint2018_newbeat