KISS - Monster
Írta: Gery   
2012. október 08. hétfő, 21:03

kiss-monsterNem is értem hogyan tudtam átvészelni az év eddig eltelt részét, tudniillik a srácok már tavaly ősszel bejelentették, hogy új lemezen dolgoznak, amit eredetileg tavaszra ígértek, azonban ma már mindannyian tudjuk, hogy ez végül október 8 lett. De se baj, végre itt a lemez és bár napok óta szinte folyamatosan csak ez  megy, unalomnak nyoma sincs! Hölgyek, Urak: "A legjobbat akartátok, a legjobbat kaptátok", itt a legújabb KISS gyöngyszem, a Monster!

Aki ismer tudja, hogy számomra a KISS-nél nincs feljebb, ezért bár tudom nem szép, de engedtessék meg egy kicsit elfogultnak lennem ezúttal! No akkor nézzük is: a csapat 2009-ben tulajdonképpen a tetszhalott állapotból visszatérve letett az asztalra egy olyan visszatérő lemezt a Sonic Boom képében, ami a 2000-es évek egyik legnagyobb alkotása véleményem szerint! A siker nem maradt el, így bár Gene 2005 körül nulla százalék esélyt adott egy esetleges új KISS lemezre ma már a második újkori korong is elkészült! Az persze várható volt, hogy ezúttal valamilyen másik irányba indulnak el. Ez valamelyest (bár nem számottevően) be is következett, míg a Sonic Boom is egy igazi old school anyag volt, a Monsterre ezt nem lehet ilyen egyértelműen rásütni, bár itt is rendszeresen visszaköszön a '70-es évek KISS-e, azonban itt sokkal nyomatékosabban érezhető a '80-as évek dallamosabb, glam rock szerű hatása is!

Örök vitát képez Tommy Thayer és Eric Singer személye, akik bár lassan 20 éve dolgoznak együtt a zenekarral ilyen, olyan formában, mégis nagyon sokan nem hajlandóak elfogadni őket, mint valódi zenekar tagok. Úgy gondolom ezen a lemezen mindketten bizonyították, hogy igenis részei a KISS családnak, örökségnek, hiszen amellett, hogy részt vettek a teljes dalszerzési folyamatban és felénekeltek egy-egy kiemelkedő nótát, a koncerteken is olyan dinamikusan játszanak, hogy az ember csak elégedetten bólint mondván: "na igen, ez a zenekar valahogy így kell, hogy megszólaljon"! Így hát bármennyire is a szívem csücske Ace és Peter azt kell mondanom, hogy ez a csapat úgy jó, ahogy van!

A számokon látszik, hogy ezúttal nem vették igénybe külsős dalszerző segítségét, bár nem lettek annyira kimunkáltak, mint mondjuk a Bob Ezrin érában, de pont ettől a nyers, karcos attitűdtől lettek igazán "kissesek"! Már a nyitó Hell Or Hallelujah előre bocsátja, hogy mit fogunk hallani: igazi régi sulis KISS, modern hangzással nyakon öntve! Paul kegyetlen dallamokat írt a számhoz, ráadásul a szövegek terén is megrázta magát: "Money makes the rules" azt hiszem ezek a sorok a mai világban sajnos túlzottan is ismerősnek csengenek... A folytatásban egy igazi Gene nóta következik a Wall Of Sound képében! Valójában nem egy kiemelkedő alkotás ez, hallottunk már jobbat is a jó öreg Démontól, de így is egy stílusos beköszönés ez a részéről! A harmadikként következő Freak viszont ismét egy remekül eltalált nóta, szerintem a lemez egyik legjobbja! Paul elővette és be is vetette az elmúlt években "sláger" szerzés terén felszedett összes tapasztalatát és megírta a zenekar egyik legnagyobb újkori slágerét! Majd ismét jön Gene és a Back To The Stone Age! Na itt már minden a helyére kerül, dögös, dallamos és feszes, Simmons legjobban sikerült dala ez a Devil Is Me (na jó, az Eat Your Heart Out is ebbe a sorba kívánkozik) mellett! Ismét egy Stanley dal következik, amely a Shout Mercy címet viseli. Ez egy döngölős középtempós szerzemény, Paul mester pedig remekül játszik a hangjával, bátran kihasználja a jellegzetes hangszínét! A nemrég már meghallgathatóvá tett Long Way Down következik, a dallamvilága egy kicsit a Freak-re emlékeztet, de csak épp annyira, hogy még mindig önálló egyéniséggel bír! Ugyanez elmondható a következő Eat Your Heart Out-ról is, amely a lemez egyik, ha nem A legjobb alkotása lett! Egy rövid acapellás kórusbevezető után egy dögös riffel berobban a Rock & Roll és simét Gene Simmons, akinek nagyon fekszik ez a macsós, csajozós imidzs még ma is! A korábban már megemlített Devil Is Me-vel pedig a keményebb, sötétebb oldaláról is bemutatkozik, mégiscsak ő volna a Démon nem? Erről a dalról nincs is mit mondani, úgy jó, ahogy van, szerintem ennyi elég is róla! Tommy és Eric dalai következnek, előbb a Spaceman kerül a mikrofon elé, majd őt követően Catman is megteszi ugyanezt. A Thayer által felénekelt Outta This World megmutatja, hogy ennek a fickónak igenis joga van Ace Frehley helyére állni! Egy kegyetlenül eltalált riffre építi az egész dalt, emellett pedig itt szabadjára engedheti magát szólók terén, csakúgy mint legutóbb a When Lighting Strikes-ban (igaz utóbbit erősebbnek érzem). Eric ezúttal is a lemez egyik legjobb dalában jutott (fő)szerephez, az All For The Love Of Rock N Roll egy Stanley által megírt igazi ős-KISS esszenica, a bevezető riff egyenesen az 1976-os Mr.Speed-re kisöccse! A záró kettes a Take Me Down Below és a Last Chance is remek dalok! Főleg a Take Me Down Below sikerült nagyon tökösen, Stanley és Simmons a régi hagyományokat követve duettezik egyet és ha már így összejöttek a lemez egyik legbombasztikusabb refrénjét kapjuk vele az arcunkba, ezt megtámogatja Tommy szólója és kész is egy 10/10-es rock nóta! A záró Last Chance-ben ismét Stanley domborít nagyot, a kórusok csakúgy mint az egész lemezen, itt is remekül támogatják a "lead singer-t", aki egy nagyon dögös, Rcok-os témát vezet elő eközben!! És egyszer csak vége, de már érzed is a késztetést, hogy nyomd meg újra a play gombot és hallgasd meg ismét, elölről!

A KISS tehát egy újabb remekművel ajándékozott meg minket, ami bár nem a valaha született legjobb anyaguk, de (köszönhetően talán nem kis méretű elfogultságomnak) így is azonnal kedvenccé vált! Nincs is más dolgunk, mint betenni a CD-t a lejátszóba, feltekerni a hangerőt és élvezni, amit kapunk, hiszen csak hogy keretbe foglaljam az írást: "You Wanted The Best, You Got The Best"!