Manowar - Lord of Steel
Írta: Gery   
2012. június 25. hétfő, 21:36

7ace6b8503b537c7684953b17ebce413 70d92395b6  Nagyon régóta készült ez a lemez, igazából már kezdtem azt hinni, hogy sosem hallgathatom meg. De végre itt van és bár még nagy valószínüséggel változni fog a lemez, a hangzást és a borítót tekintve is, a CD verzió megjelenésekor, de azért már a gyengébb hangzású mp3 alapján is elmondható: a Manowar végre visszatért a hosszú hallgatás után és bár nem most készítették el karrierjük csúcslemezét, de mindenképpen megállja a helyét még egy ilyen erős életműben is!

A Manowar sok viszontagságon ment keresztül az elmúlt néhány évben, elég csak Scott Columbus dobos tragikus halálára és a sok elmaradt koncertre gondolni, de ezzel a lemezzel most újfent bemutattak az őket kritizálóknak, ezzel is jelezvén, hogy újra számolni kell a bandával! Nem mintha semmittevéssel töltötték volna az elmúlt néhány évet, de azért egy régen nem robbantottak akkorát, mint azt tőlük megszokhattuk.

A lemezt megelőző, már szintén 3 éves "Thunder in the Sky" EP után ugyanis többen is azt gondolhattuk, hogy a banda gyorsan kihozza majd a teljes albumot is, de arra még várni kellett. Először Scott kilépése hátráltatta a munkálatokat, majd nem sokkal később, amikor már biztossá vált, hogy Donnie Hamzik lesz a (régi) új dobos Joey bejelentette, hogy az egész addig elkészült anyagot kidobták és újrakezdik a munkálatokat Donnie játékához igazodva. Hogy ez a lépés mennyire jött be vagy sem vélhetően sohasem tudjuk meg, de azért itt-ott hallatszik a tanácstalanság, ettől függetlenül nem ez a jellemző az "Acél Urára"!

A nyitó Lord of Steel rögtön letépi az ember fejét, egy igazi dühös metal nóta, amit sajnos a rossz hangzás itt-ott élvezhetetlenné tesz, konkrétan Karl szólójára gondolok, ahol a basszusgitár amolyan második gitárként próbál funkcionálni. Csakhogy mint már mondtam, eléggé gyatra hangzást kapott ennél a nótánál Joey, így az eredmény itt léggé kellemetlen lett. Ennek ellenére nem ilyen rossz a helyzet, a folytatában aztán helyre billen a rend!  A Manowarriors egy nagyon jó Karl riffel nyit, aztán ez húzza magával Eric énekét, ami egy nagyívű csordavokálban csúcsosodik ki, szerintem telitalálat! A Born in a Grave egy lassabban beérő dal, de meghálálja a törődést, a kezdő, lassú döngölős riff után egy menetelős Manowar himnusz kerekedik ki belőle. A Righteous Glory az olyan klasszikus lírai dalokra emlékeztet, mint a Heart of Steel volt anno, de a következő Touch the Sky is ezt a vonalat követi, bár egy kicsit keményebben, slágeresebben szól, mint az elődje, de egyben ugyanolyan epikus is. A refrén itt telitalálat, az egyik kedvenc dalom a lemezről, Karl pedig mindkét dalban elnyom egy-egy óriási szólót, nagyon tetszik a játéka! A következő Black List egy sötét, vészjósló hangulatú darab, amit egy hosszú instrumentális bevezetővel érzékeltetnek még jobban. A dob nagyon súlyosan szól és óriási, ahogy egyszer csak belép az ének. Eric szavai miatt válik tényleg vészjóslóvá a dal: "There’s a black list, got one name and it’s me". Lassú, őrlős tétel, ami főleg a régi dolgaikra emlékeztet. Na és akkor jön a másik kedvencem, az "Expendable"! Kegyetlen húzása van a dalnak, ez aztán tényleg földbe döngöl, ha meghallod, érthető, hogy miért kezdett el maga Sylvester Stallone is headbangelni, amikor meghallota. (ez a szám szerepelni fog a készülő azonos című filmben is). Az El Gringot már ismerhetjük, hiszen ezt a dalt adták ki először a lemezről. Nagyon hangulatos darab, nagyívű kórussal megtámogatva, Eric pedig a lemez legjobb énekdallamait szórta el itt. Az Annihilation egy középtempós, riffelős dal, nagyon bejön a verze, ahogy hirtelen ütemet váltanak! A refrénben pedig megkapjuk a szokásos sikoly adagunkat is Adams mestertől. És akkor a záró Hail, Kill and Die... Sokkal többet vártam tőle, hiszen a név kötelez ugyebár. Azonban nem csak a hasonló című megasláger miatt köthető az 1988-as Kings of Metal lemezhez, hanem a szövege miatt is. Ugyanis az egész gyakorlatilag a zenekar lemezeinek és dalainak elismitlésére épül, mint anno a Blood of the Kings. Ha más címet kap valószínüleg könnyebb lenne befogadni, de így egy kissé csalódott vagyok.

Alapvetően tehát egy nagyon erős lemezzel tért vissza a Manowar a, és bár a legutóbbi Gods of War jobban tetszett(he levesszük a kb.45 percnyi átkötő szöveget), de ezúttal egy tényleg sallangmentes, igazi metal lemezt kaptunk, ami nem csak a borítóját, de itt-ott a dalokat tekintve is visszakanyarodást mutat a Sign of the Hammer lemezhez és a többi '80-as évekbeli klasszikushoz! Nagyon remélem, hogy ezúttal tényleg meg is tudnak egyezni a szervezőkkel a pesti koncertet illetően és akkor ősszel végre élőben is hallhatjuk a dalokat! Addig azonban itt egy bivalyerős lemez, amit megéri hallgatni, a srácok megtették a magukét most rajtunk a sor!