Heten

Sepultura, Moby Dick, Leander Rising - AGORA Művelődési és Sportház, Szombathely
Írta: Slayer   
2013. május 07. kedd, 19:50

Sepultura koncert Szombathelyen, mikor először hallottam, igencsak meglepődtem, mivel kis hazánkban ritkaság számba megy, hogy egy ismertebb külföldi metal zenekar ne Pesten és ne is valamelyik fesztiválon lépjen fel, hanem az aktuális turnéjának magyarországi állomása legyen egy vidéki nagyváros. Aztán persze kiderült, hogy természetesen ez sem véletlen, hanem két fanatikus rajongó álmának a megvalósítása, akik közül Mazsi történetesen rutinos koncertszervező is. Aki már számos hazai zenekar koncertjét szervezte, főleg a dunántúli régióban és a Rockmaraton stábjának is acélos tagja.

Mivel a koncert egyetlen szépséghibája az volt, hogy péntekre esett és nem tudtam szabit kivenni, így a deles indulás igencsak kapkodós volt, mindaddig, míg ki nem derült, hogy egy órát csúszik a start. Egy dologra azonban nem lehet panasz, az áprilisi nyárra, így aztán jó időben jókedvűen vágtunk neki ennek a kis hétvégi túrának. Nagykanizsáig nem is volt megállás, ott azonban útitársam Bika úgy döntött ideje egy hideg bambit és némi információt szerezni. Meg is álltunk a ...zibár előtt, legalábbis a domború feliratból csak ennyit lehetett látni, ezt nekem nem annyira volt szimpatikus, de kiderült , hogy igazából Zanzibár, így már teljesen okés volt a történet , de azért szállóigének megmaradt az útra. Miután megtudtuk, hogy merre kell kitörnünk Zalaegerszeg felé már tova is haladtunk és meg sem álltunk a zalai megyeszékhelyig, ahol egy gyors telefon után megtudtuk, hogy (Z)Eberegény felé haladva megtaláljuk harmadik útitársunkat.

Egy gyönyörű dombos területen meg is leltük Tamot és már indultunk is tovább vele és a hideg sörökkel, elhagytuk a Zalaegerszeg táblát hideg sör szól a Prompttól az Amphet/Amen, amikor is hátulról jön egy sikoly, a jegyek… Nos nincs más előre mint hátra, úgyhogy 180 fok és irány vissza Egerszegre. Másodszor azonban már sikerült mindent elhozni így tűz Szombathelyre. Megérkezve úti célunk városába ismét telefonálás, mivel mindenki máshol tudott szállást keríteni, de egy szálloda előtti rövid várakozás után, már jönnek is a helyi segítségek, autó lepakol indulás a buli helyszínére rövid kb. negyedórás séta után már ott is vagyunk az Agóra Sportháznál.

A hely előtt szépen gyülekeznek a metálosok. Mivel meg kell várni negyedik társunkat, aki Budapest felől közelítette meg az eseményt és még éppen úton volt visszamentünk a helyi kis kocsmába ahol a vendégek kb.99%-a szintén a brazil istenek miatt tartózkodott ott. Várakozás, sörözés és közben megfigyeltünk egy érdekes jelenséget mivel kinn már ülőhely nem volt, így a cuccunkat körbeállva iszogattunk, ami mellől érdekes mód folyamatosan távolodtunk. Tam még magáévá tett egy eldobott rágót, aki nagyon ragaszkodott hozzá, de végül jött a telefon, hogy megérkezett Szőri is és a szálláson vár. Többiek elindultak be a csarnokba, én meg tűz a szállóba, gyors lepakolás, hűtő ellenőrzés rohanás vissza , mert már így is roppantul el vagyunk késve. A beléptetés viszont nagyon gyors és már nézzük is, ahogy a Leander, akik most már Rising is tolja a programját.

Bizony ezek szerint sikerült lekésni a Social Free Face-t és a Hellandet is. Pár perccel később mikor találkozok Ádám barátommal a Rocketrider pultban, kiderül a Hammercult nyitotta az egész estét, így őket is ugrottuk. Na de vissza Leanderékre ők mára már egy teljesen kialakult zenekar lettek, akiktől pontosan azt kapod, amit vársz, bár azért nem a Sepultura közönsége az ő igazi közegük, de lendületes és néhol azért elég durvára vett dalaikkal itt is biztosan sikerült egy-két új rajongót találniuk, a terem már alattuk sem festett rosszul. Ők pedig tolták sorban a slágereiket a Szívidomár lemezről, igaz a billentyű orientált dalokat azért itt hanyagolták, így a Viharom-tavaszom, Az ördög naplója, a 8. főbűn és társain át jutottunk el a koncertet záró címadóig. Azért közben a Pantera I'm Brokenjét is elkenték bizony nagyon jól, de ez nem meglepő hiszen Béci és Attila is a VDOC-ben tolja! A műsor összeállítása jó volt, de a fiúk nagyon földbegyökerezett lábbal tolták le a bulit, egyedül Vörös Attila próbált meg némi életet vinni a zenekarba, de ezek is gyorsan elhaltak. Úgy látszik még nagy nekik ez a színpad, mert bizony hallgatni jó volt őket, de nézni egy idő után roppant unalmas.

A Moby Dick előtti szünetet felhasználva kicsit körülnéztünk a helyen, ami egyébként annak ellenére, hogy mikor először hallottam a buli helyszínét teljesen ismeretlenül csengett, egy nagyon jó felépítésű hely és az akusztikával sem volt gond. A hangzásról egyébként annyit, hogy Leander alatt is teljesen elfogadható volt már, Moby Dick pedig talán még jobban szólt, mindenesetre komolyabb hiányosság nem volt. Szóval körbenézve a helyen sok ismerős arccal találkoztunk. Humoristák, műsorvezetők, szervezők, igen sokan voltak kíváncsiak Andreasék szombathelyi fellépésére. Többek között Ocho Machoékról és Winkler Róbertről (aki számos autós magazint vezetett már) is kiderült, hogy a brazil csapat hívei. A hivatalos merch pult azonban nem volt valami nagy eresztés, így inkább a büfépultot céloztuk be, ahol szintén ismerősökbe botlottunk a Rockmaraton stábja is éppen szomját oltotta Varga Zoli főnökkel az élen.

De az este pörgött tovább, mert itt bizony igencsak tartották a kiírt időpontokat és már a színpadon is volt a magyar thrash őse a Moby Dick. Smici mester pedig megmutatta, hogy egy Sepultura előtt is lehet jó bulit adni. Persze olyan repertoárral és ismertséggel, amivel ők rendelkeznek ez rutinfeladat volt. Azonban a fiúk nem megszokásból játszottak, hanem látszott rajtuk, hogy kimondottan élvezik a bulit. Smici el is mondta, hogy sok kedvenc külföldi zenekara előtt felléptek már, de a Sepultura előtt eddig még nem sikerült, és hogy ez mekkora megtiszteltetés nekik. Ebből az emberből még ma is hihetetlen alázat árad a zene iránt. És ugye egy Pokol rockkal, a Zsibbad az agyammal vagy egy Bűz van-nal nem lehet hibázni, de az új dalokat sem hanyagolták, jött a Mennyből az angyal is. Smici hangja, mintha sohasem kopna el, Göbl Gabi pedig kimondottan sokat mozgott, a csapat legaktívabb tagja volt ezen az estén a haja ugyan már deresedik, de még rendesen tudja pörgetni, Mentes Norbi kissé visszafogottabban, de hozta a minőségi szólóit, Hoffer Peti játéka is nagyon ott volt a szeren, mintha csak meg akarta volna mutatni a Sepu előtt, hogy bizony ő is pokolian jó dobos.

A Moby Dick végeztével még egy utolsó felkészülés, nehogy Pauloék alatt kelljen kimenni, majd egyszer csak elsötétült a terem és az Arise intro hangjaira már mindenkinél beindult az adrenalin. A csapat pedig egy ősrégi klasszikussal nyitott, Troops Of Doom amire aztán be is indultak az első sorok, Derrick pedig igazi karizmatikus frontemberként robbant be a színpadra, a szeme csak villogtak, arca és testmozgása teljesen szuggesztív volt. Paulo szokásos csendes headbengelős formáját hozta, természetesen a legtöbb tekintet Andreas Kisserre szegeződött, aki vérprofin hozta is a formáját, azért ő is azon zenészek táborába tartozik, aki nem nagyon tud hibázni, és tökéletes gitárjátéka mellett még a színpadi mozgásból is rendesen kiveszi a részét. Már jó párszor láttam a zenekart, 2 majd 1 Cavalerával is, de Andreas mindig is az egyik legfontosabb tagja volt a bandának mostanra pedig a legfontosabb lett. És mostanra teljesen összeérett ez a felállás is.

Desperate Cry

Jött az egyik legnagyobb Sepu „sláger” a Refuse/Resist erről a nótáról csak annyit, hogy az elmúlt egy hónapban kb. 4 különböző amatőr csapat buliján hallottam feldolgozásként, ez mindent elmond alap metal nóta. Majd a Kairos jött már a Greenes korszakból, utána pedig az Arise két gyöngyszeme következett a Desperate Cry és az Altered State azt hiszem ez volt az a pont, ahol az új dobost árgus szemmel figyelő kétkedők is rájöttek, hogy bizony ez a szemtelenül fiatal 19 éves srác, a fiatalkori Igort idézi, rettentően gyors és pontos. Mivel nekem ez már a harmadik találkozásom volt Eloy Casagrande-vel de meg kell, mondjam már az első alkalommal meggyőzött, bár az még az első turnéja volt a Thrashfest Classic koncertsorozzon máris remekül teljesített, bár ott még kissé merevnek tűnt, ami teljesen érthető is volt, mostanra azonban már ez is a múlté. Csak dicsérni lehet, hogy ilyen fiatalon ennyire érett dobolást mutat be. Anno az első európai koncertjein még a csapat stábja sem bízott benne teljesen, ezért Igor felesége, aki amúgy a csapat Managere át is repült, hogy az első pár bulin jelen legyen hátha valami baki lesz, de nem az ifjú titán remekül helytállt.

A buli azonban ezerrel pörgött tovább, jött a Convicted In Life, a Dialog majd az Attitude, ugye nem kell mondanom szintén klasszikus, a csapat pedig csak pörgött fáradhatatlanul, a közönséget sem kellett félteni, mert addig sem volt hűvös a teremben, de ennyi ember rengeteg hőenergiát tud termelni. Itt jött az újkori Sepu szerintem egyik legjobb nótája, ami hihetetlenül jól passzol Derrick karakteréhez ez volt a Choke. Úristen az a fej! Következett a The Treatment, a Mask, a Septic Shizo/ Escape To The Void, majd az újkori Sepultura himnuszaként is aposztrofálható Sepulnation ami igazi össznépi kórust hozott, az összetartozás jegyében. A Biotech Is Godzilla majd a Subtraction után a műsor utolsó részéhez érve már csupa klasszikus mestermű várt ránk, persze ekkor ezt még nem tudtuk, de innentől kezdve az utolsó energiákat mozgósítottuk folyamatosan a következő számra.

Dobszóló és Territory

De ezek a brazil fiúk fáradhatatlannak tűntek, Derrick a kondícióját tekintve akár atléta is lehetne. De amit Eloy művelt a dobok mögött, az egy átlagos dobosnak már 2 hét izomlázat okozott volna. És akkor a csemegék Dead Embryonic Cells, a mindenható Arise-ról, azok (az ütemek) majd a Chaos A.D. két gyöngyszeme a Slave New World majd a Territory (a klipjét mindenki ismeri) és egy dobszóló vezetett át az Arise címadójába, és itt véget is ért az alapprogram. De természetesen a közönség nem elégedett meg ennyivel és masszív Sepulturázást követően a csapat vissza is tért, de rutinosan nem a tempót fokozták, mert azt már nem volt hova, hanem elővették a törzsi ritmusok alapját és jött a Ratamahatta igaz itt csak Derrick szállt be dobolni Eloy mellé, nem volt még 27 másik vendég, de valami fenomenálisan jól elkapták az érzést és együtt múlatott a táncolt az egész közönség. És mivel is búcsúzhatna ez a csapat a közönségtől, ha nem a Roots Bloody Roots című alapdallal, ami egy egész vonulatot indított el a műfajon belül, itt aztán már volt minden, mint a búcsúban a közönség és a zenekar is kiadott magából mindent.Aztán egyszer csak vége lett a szombathelyi varázslatnak, felkapcsolták a fényeket és tudomásul kellett venni, hogy ennyi volt.

Ratamahatta

Az áprilisi nyárba egyből mindenki a csarnok előtti térre tódult, ahol az előzenekarok tagjai vígan beszélgettek a rajongóikkal, nem volt itt helye semmiféle sztárallűrnek. A koncert után pedig ilyen véleményeket hallottam a közvetlen környezetemben: „Ez volt életem legjobb koncertje.” Azt hittem nem is szeretem a Sepulturát, de ez k..va jó volt.” „ Ez a dobos egy állat!” „Derrick megbabonázott” Azt hiszem ezek egyértelműen jelzik a buli minőségét.

Sajnos történt még egy balesett egy valószínűleg kicsit túl sok alkoholt fogyasztó fiatalember, hatalmas csattanással terült el mellettünk és lehetett látni, hogy itt komolyabb a baj. Azonban jóérzés volt látni, hogy mindenki egyből a segítségére sietett, és többen egyszerre hívták a mentőket, akik nagyon gyorsan ott is voltak, és elvitték őt, reméljük megúszta komolyabb sérülés nélkül.

A hivatalos After Party a Végállomásba volt meghirdetve, így mi is arra vettük az irányt, ott azonban csak pár ott mulatozó arccal találkoztunk, a többséget lemerítették Andreasék és inkább hazafelé vették az irányt. Mi azért tovább ünnepeltük a Sepulturát szombathelyen. És végül a brazil fiúk koncertjét stílszerűen sikerült Kubában zárnunk, de ez már egy másik történet.

Végezetül pedig hatalmas köszönet jár az esemény főszervezőjének Mazsinak! Ez egy remekül szervezett koncert volt, minden téren! Aki nem volt ott az bizony nagyon bánhatja!