Heten

"Egyenesen a pokolból" - Helloween, Gamma Ray, Shadowside beszámoló
Írta: Gery   
2013. május 04. szombat, 12:54

 

Ahogy ígértük a igyekszünk a meglevő anyagokkal szépen előjönni. Elsőként itt egy beszámoló egy olyan koncertről, ami már régi adósságunk!

Jövőre lesz 30 éve annak, hogy négy merész álmokat szövögető hamburgi fiatal, Kai Hansen, Ingo Schwichtenberg, Michael Weikath és Markus Grosskopf útjára indította azt a zenekart, amely az elkövetkező években teljesen átrendezte a heavy metal színteret, mindezt úgy, hogy közben önmaga is többször újult meg és tért vissza szinte a sírból! A történetet ismerve szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy aki ott volt azon a kedd estén a PeCsában egy igazi metal történelmi órának volt a részese! Ami mégsem volt csöpögősen retro ízű, hanem mindezt modern, korszerű köntösbe csomagolva kaptuk, ami egyben rávilágított a lényegre is: per pillanat mindkét zenekar olyan bomba formában van, hogy egyikük sem igényli azt, hogy a közös múltból és az első három Helloween lemez örökségéből kényszerüljön megélni! Épp ezért vált az egész egy görcsmentes, vidám metal estévé, ami már most pályázik az év koncertje címre is!

Már a beléptetésnél is nagyon sok pozitív csalódás ért: tulajdonképpen fél perc (!!!) alatt bent voltunk a teremben, ráadásul a kapuban álló őrök is vidáman, jókedvűen fogadták az embereket, nyoma sem volt az ilyenkor megszokott "keménykedésnek"! Persze ez bizonyos szempontból a két zenekar hozzáállását is tükrözi: mindig is belecsempészték a vidámságot, a lazaságot a dolgaikba, legyen szó akármiről is.

A bemelegítést a brazil Shadowside-ra bíták, akik szerintem tisztességesen el is végezték a rájuk kiszabott feladatot! Alapvetően nem hoztak semmi extrát, egy énekesnős power metal bandáról van szó, akik zeneileg pont illettek a két főzenekar elé. Elég hirtelen, mondhatni váratlanul ért amikor egyszercsak egy rövid intrót követően megjelentek a színpadon, így őket még a terem leghátuljából sikerült csak elcsípni. Panaszra nem lehet okuk, nagyjából 3/4 ház lehetett ekkor és egész jól vette a közönség a főleg saját dalokból összeállított műsort. Engem mondjuk nem igazán fogtak meg, bár az Ace Of Spades metalosított feldolgozása azért arcbavágott rendesen, meg ugye Dani Nolden megjelenése úgy, mint általában minden énekesnővel felálló bandánál itt is javított az összképen... :) Dani végig profin vezette le a showt, a szokásos közönség megmozgató konferálások nagyon mentek neki, ráadásul tényleg jó hangja van! A másik különlegesség: vicces volt látni, hogy a zenekar mindkét gitárosa balkezes, ilyennel azért nem túl gyakran lehet találkozni (ez persze erősen érdekesség kategória...). Összességében egy ideális előzenekart válaszott magának a két nagyágyú: nem igazán fenyegette őket a veszély, hogy lemossák őket a színpadról, de azért a közönség nagy része érdeklődést is mutatott feléjük.

Számlista: 1. I’m Your Mind

2. A.D.D.

3. Highlight

4. Hideaway

5. Gag Order

6. Ace of Spades

7. Waste of Life

8. Angel With Horns

Ahogy szép lassan előkerült a Master Of Confusion borítójára épülő Gamma Ray díszlet érezhetően emelkedett a hangulat is! Kai és csapata nem sokat tökölt, igazi germános pontossággal színpadon is termettek egy a szükségesnél egyáltalán nem hosszabb szünet után. Ahogy megszólalt a jól ismert Welcome egy csapásra elfelejtettél mindent és már csak arra tudtál figyelni, hogy mi is történik a színpadon... Amint Kai mester a színpadon termett már be is szippantott a hangulat! Az Anywhere In The Galaxy-vel kezdtek, ami alighanem a történelem legjobb koncertnyitó dalainak egyike! Persze, ahogy az ilyenkor lenni szokott azért még egy Gamma Ray szintű előzenekar is csak a technika kb. 3/4 részével muzsikálhatott (úgy korrekt, ha hozzátesszük hogy még így is bivaly volt a hangzás!), ráadásul (bár ez ekkor még nem tűnt fel) , de magának a színpadnak is nagyjából a 3/4 részét bocsátották Kai-ék rendelkezésére. Noha őt ez látszólag egyáltalán nem zavarta, de azért nekem mégiscsak szemet szúrt, hogy az a Gamma Ray, amely az évek során azért jópárszor keresztbe lenyelhette volna az aktuális Helloween-t csak ennyit kapott. Furcsa volt, de megbarátkoztam vele, hisz mégiscsak a Helloween volt az est főzenekara. Ez egyetlen dolog ami tényleg zavaró volt az a nagyon rövid játékidő volt.

Itt volt ugyan az alapvetések közül az Anywhere In The Galaxy vagy a Send Me A Sign és mondjuk a többi dal se volt gyenge, sőt... de azért mégiscsak egy Rebellion In Dreamland, egy Dethrone Tyranny vagy egy Heaven Can Wait még bőven elfért volna... A koncert végére persze előkerült a megaklasszikus Future World Kai tolmácsolásában (Andi egy interjúban el is mondta, hogy mennyire hálás, amiért ezt a dalt legalább ezen a turnén nem neki kell elénekelnie), ami persze egyből össznépi ünneplésbe csapott át! Sajnos ez az érzés el is illant azzal, hogy folytatásként belekezdtek a banda történetének - szeritnem - leggyengébb számába, a To The Metal-ba. Jó-jó, alapvetően nem annyira rossz ez a nóta, a riff és néhol a dallamok is kellemesek, de ez mégiscsak a Gamma Ray kérem... A záró, már felemlegetett Send Me A Sign aztán helyre tett mindent és minden jó ha jó a vége alapon itt is A+ -ban zártak a srácok! Nagyon remélem, hogy headliner turnéval is jönnek hozzánk hamarsoan, mert azért az lenne az igazi!

Számlista

1.Welcome

2. Anywhere in the Galaxy

3. Men, Martians and Machines

4. The Spirit

5. Gamma Ray

6. Master of Confusion

7. Empire of the Undead

8. Empathy

9. Rise

10. Future World

11. To the Metal

12. Send Me a Sign

A legutóbbi turnén (és így a 2011-es legutóbbi látogatásuk alkalmával is) a Keeper lemezek felidézése volt a cél, ez pedig játék volt a tűzzel, amivel majdnem meg is égtek, hiszen az köztudott, hogy Andi Deris élőben ugyancsak meg szokott szenvedni Michael Kiske témáival... épp ezért nagyon reméltem, hogy okulva a hibájukból ezúttal egy a Deris-éra hasonlóan bivalyerős korongjairól fognak majd válogatni, ami szerencsére nagyobb részt be is jött! Alapból egy olyan bitang erős új lemezzel, érkeztek hozzánk, mint a Straight Out Of Hell és ha ezt kiegészíted a legnagyobb újkori klasszikusokkal már nem is feltétlenül vágysz arra, hogy a az első lemezek klasszikusait halljad...

A buli a szerintem nagyon jól elkapott Wanna Be Goddal indult. Persze ez csak amolyan második intro volt, mielőtt igazán belepcsaptak volna, de így legalább jutott idő a színpadkép nyugodt átfutására, hiszen ezt a buli előtt végig egy óriási molinó takarta el. Itt aztán persze kiderült, hogy valójában még mekkora tér állt a zenekarok rendelkezésére, hiszen egy óriási lépcsős, emelvényes szerkezet várt bevetésre addig teljesen elrejtve. A Nabatea lett a nyitó dal, ami nagyon jó választás volt! Minden megvan benne, ami miatt a Helloweent szeretjük, és mégis egy hosszú epikus tétel! A másodikként érkező Eagle Fly Free-ről szerintem nem kell írnom semmit, a hatása meg gondolom szintén nem igényel különösebb ecsetelést... Harmadikként jött az új kedvenc, a Straight Out Of Hell, ami szerintem az elmúlt 10 év egyik legjobb Helloween dala!

A Where The Sinners Go, Waiting For The Thunder, Steel Tormentor blokk így már totál eufórikus hangulatban ment le, mondjuk a Sinners kicsit meglepett, azt hittem most már nem fogják elő venni, hogy a 7 Sinners turné lecsengett, de egye fene, most ez is bejött, csakúgy mint az új lemez egyik legjobbja, a Waiting, a Steel Tormentor meg ugye bárhol, bármikor!

Bár manapság már csak az igazán bátrak vállalják be, de Dani Löble dobszólója szerintem kimondottan jól sikerült! Tudom van, akinek ez unalmas, de azért a hőskorban mégiscsak elég gyakori volt egy kis villogás. Már a 2007-es FeZenen is feltűnt, hogy Dani élőben egy állat és ezt most így 6 év elteltével újra bebizonyította! Az meg, hogy a szólóból egyenesen átcsaptak az I'm Alive-ba megintcsak hatalmas piros pont! Nagyon eltalálták a zenei arányokat! Egy kicsit visszavett a lelkesedésből, amikor a folytatásban az új lemez két nem túl acélos nótája következett a Live Now, illetve a Hold Me In Your Arms, najó előbbi azért a közönség énekeltetős résszel egybekötve tényleg jól sült el végül, de azt nem értem, hogy egy olyan balladákkal rendelkező banda, mint a Helloween miért ezt az unalmas és sablonos dalt veszi elő, ha lírázni akar? Megértem, hogy ez a lemezbemutató koncert, de akkor is, ha már mindenképpen az új lemezt preferálták jöhetett volna a korong szerintem legjobban sikerült darabja a World Of War képében. Ezt a kis baklövést aztán gyorsan kárpótolták a Deris-éra egyik, ha nem A legjobb dalával, amit úgy ismerünk, hogy Falling Higher! Elmondhatatlanul feldobott, amikor felcsendült a jó öreg szóló a nóta elején!

Mivel a hármas Keeper lemez enyhén szólva nem a szívem csücske szégyen vagy sem, de az este folyamán először zavarban voltam, hogy éppen mit is hallok, mígnem sikerült beazonosítani, hogy ez bizony a Hell Was Made In Heaven. Mondjuk amikor egy ilyen jó formában levő zenekar játszik neked egyáltalán nem zavar, hogy éppen melyik dalt hallod. Így volt ez most is, ráadásul megint előkaptak egy Deris mesterművet, ezúttal a Time Of The Oath klasszikusát, a Powert! Itt aztán már tényleg mindegy volt, hogy mivel jönnek ki a ráadásra nyert ügyük volt a srácoknak, akik ennek ellenére sem bízták a véletlenre a dolgot...

Az Are You Metal mondjuk még nem igazán, de a Dr.Stein már tényleg felrobbantotta a csarnokot, ahol hamarosan történelmi pillanatnak lehettünk szemtenúi (persze nem először esett meg, de akkor is...), amikor Kai Hansen csatlaskozott a régi cimborákhoz egy retro Helloween medley erejéig, kezdétk a Halloweenel, majd beleszőtték a How Many Tears, Heavy Metal Is The Law kettőst, ami aztán megkoronázta az egész estét még azelőtt, hogy a fináléban a két csapat együtt adta volna elő az I Want Out-ot. És ahogy a mondás is tartja a csúcson kell abbahagyni és ezt nagyon jól tudták a fiúk is, így egy vidám búcsúzkodás után otthagyták a színpadot, amit egy darabig még sokan néztünk tátott szájjal. Szinte hihetetlen volt, hogy egy ennyiszer eltemetett és leírt zenekar ezt így megcsinálta, pedig így volt!

Könnyen lehet, hogy az év koncertjét láthattuk, de ha valaki el is venné ezt a tisztséget Weikath-éktól az mindenképpen biztos, hogy a dallamos metal vonalon mozgó bandák közül aligha lesz olyan, aki ezt egyhamar felül tudja majd múlni! A Helloween ismét bombaformába lendült, mi pedig csak remélhetjük, hogy hamarosan ismét megtapasztalhatjuk ezt az élményt!

Számlista: 1. Wanna Be God

2. Nabataea

3. Eagle Fly Free

4. Straight Out of Hell

5. Where the Sinners Go

6. Waiting for the Thunder

7. Steel Tormentor

Dobszóló

8. I'm Alive

9. Live Now!

10. Hold Me in Your Arms

11. Falling Higher

12. Hell Was Made in Heaven

13. Power

14. Are You Metal?

15. Dr. Stein

16. Halloween-How Many Tears-Heavy Metal (Is the Law)

17. I Want Out