20623416 1494341173958890_2002304933_o

Don Gatto

NICKELBACK, Daughtry Wembley Arena London 2012. október 8.
Írta: Slayer   
2012. október 11. csütörtök, 15:54

Londonban zajlik az élet, a zenei felhozatal pedig elképesztő. Állandó ottani tudósítonk Krisztián ezuttal a kanadai Nickelback koncertjére jutott el. Amiről rendkívüli gyorsasággal számolt be a Fémvár.hu olvasóinak. Ismét sikerült remek felvételeket is készítenie hogy mi is lássuk milyen is volt ez a buli. A felvételeket HD minőségben lehet a legjobban élvezni. Köszönjük neki és kiváncsian várjuk legközelebb milyen zenekar koncertjéről számol be nekünk.


NICKELBACK

Daughtry

Wembley Arena London

2012. október 8.

Nickelback. Szerintem nem kell őket senkinek bemutatni, hiszen számaik nagy része dől a rádióból és a televízióból. Sokan utálják (mert nem true metál :D), de még többen szeretik. Valahol a rock határán mozognak, de szerencsére élőben azért megmutatkozik, hogy ebben a muzsikában több is van, mint az épp aktuális andalgós sláger. De erről majd később.

Magára a koncertre a készülődés már vagy fél évvel ezelőtt elkezdődött, akkor szúrtam ki, hogy meghirdették a bulit. Gyorsan le is csaptam a jegyekre, mert sejthető volt, hogy hamar elkapkodják. Aztán a jegyek szépen megpihentek a polcon, és kis híján meg is tréfált az eltelt idő, ugyanis én egy-két héttel későbbre emlékeztem, és a szabadnap kérése miatt vettem csak észre, hogy hoppá, jövő hétfőn lesz! :) A koncert a Wembley Arena-ban volt, az angol turné utolsó állomásaként (egy héttel korábban a város másik felében lévő O2 Arena-ban kezdtek). Maga a hely London második legnagyobb fedett csarnoka a fent említett O2 Arena után. Az 1930-as években épült, majd a közelmúltban az új Wembley stadion építésekor renoválták ezt is. 12500 néző befogadására képes abban az esetben, ha a küzdőtérre is ülőhelyeket raknak.

A helyszínre az este 6 órás kapunyitás előtt nem sokkal érkeztünk Vikivel, ahol már kígyózó sor látványa fogadott. A zenekar mainstream jellegéből adódóan sokkal vegyesebb nézősereg képviseltette magát, mint az egy évvel korábbi Machine Head koncerten. :) Volt itt minden az átlag utcai viselettől kezdve a munkából kosztümben érkező könyvelőig, valamint a gyermeküket elkísérő szülőkön át a talpig bőrben feszítő rocker arcig. Pontban 6-kor ki is csapták a kapukat, és baromi szervezetten elkezdték beengedni a népet. Nagyon gyorsan a kapuig jutottunk, ahol szerencsére nem szúrták ki a kamerát, szóval az is bejutott! :) A koncert előtt még gyorsan meglestük a pólókat, egyebeket, de elég gyenge felhozatal volt. Aztán már csak a buli kezdetét kellett kivárni, ameddig még volt vagy háromnegyed óránk. Szépen telítődött a hely, a küzdőtéren mindenki leült, és türelmesen várakozott.

Aztán amint az előzenekar Daughtry a színpadra lépett, előretódult a nép, nekünk meg legalább kényelmesebb helyünk maradt a keverőpulttól nem messze. :) A bemelegítő bandáról én nem sokat tudtam, csak annyit, hogy az énekes Chris Daughtry döntős volt egy korábbi American Idol-ban. Sztárcsináló műsor lévén utána gyorsan összedobtak egy zenekart meg kapott ugye szerződést is. Hát ennyi. Engem személy szerint annyira nem fogott meg a muzsika, mint a közönség tizenéves csajokból álló többségét. :) Hasonló muzsikát játszottak, mint az est főbandája, csak valami hiányzott. Ennél a zenénél szerintem fontos az ember fülébe ragadó dallam, de a körülbelül 40-50 perces produkció után nem tudtam volna megmondani még azt sem, hogy mondjuk a 3. szám tetszett. A látvánnyal nem volt probléma, és zenélni/énekelni is tudnak, szóval hibátlan volt, csak... Lehet hogy bennem van a hiba! :) Az egészből annyi maradt meg bennem, amikor az egyik lassú szám alatt (volt pár! :D) az énekes megkérte a nézőket, hogy világítsanak. És a modern időknek hála már nem az öngyújtók pislákoltak a tömegben, hanem a mobilok lámpái! :) Mindenesetre látványos volt!

A szünet alatt befutottak a később érkezők, megteltek a még üresen álló székek és a küzdőtér is teljesen megtelt. A hangulatról kezdésig mindenféle zenék gondoskodtak (Mötley, Def Leppart, RATM, stb.) A meglepő az volt, hogy ezek olyan félhangon mentek, viszont kezdés előtt az utolsó nyélen érkezett: Pantera - Walk! (Itt azért az átlagember homlokán megjelentek a WTF ráncok! :D). Aztán percre pontosan a megadott időben berobbant a Nickelback. Nagy lendülettel kezdtek, szünet nélkül egyből két lendületes számmal indítottak. Előbb érkezett a legutóbbi lemezről a This Means War, majd a Something in Your Mouth. A hangosítás tette a dolgát, minden a helyén volt, verte is az ember mellét a basszus! A látványra sem lehetett panasz, durva fénytechnikával érkeztek, valamint 3+2 kivetítőn folyamatosan ment a hangulat aláfestéséül szolgáló filmek bejátszása vagy a zenészek és a közönség felvételei. A banda nagy kedvvel játszott, kezdettől megvolt a kapcsolat a közönséggel, akik természetesen minden mozdulatukra hangos kiabálással és sikongatással (ebből volt azért a több) reagáltak.

Az erős kezdés után jött a következő szám az új lemezről, a piázásról szóló Bottoms Up. A témának eleget is tettek a zenészek, a számok között - mivel záróbuli volt az országban - folyamatos rövidezés ment! :) A végére már izzadtak is rendesen, ami lehet, hogy nem csak az erős lámpáknak volt köszönhető...

Aztán érkezett a Too Bad, ami az első kissé lassabb szám volt, de gyorsan helyre is tették a lendületet egyik személyes kedvencemmel, az Animals-el! Itt már teljes lendülettel pörgött a banda, Chad Kroeger hangja bezengte az egész arénát, és a refrének alatt Ryan Peake ehhez még hozzátett a kísérettel. (Csak lábjegyzetben, Viki szerint "ez nem Chad Kroeger" volt… ugye a rövid haj, meg az orrplasztika... :D). Ők természetesen megkapták az első sorokban lévő lányoktól a kötelező "Szeretlek Chad!" táblákat, illetve viccesebb rajongók "Ryan! A férjem gyűlöl!" felirattal érkeztek!

Ezek után mi más is jöhetett volna, mint ismét egy lassabb szerzemény (amit nem rögzítettem, ezért sajnos nem emlékszem, melyik is volt). Aztán bedobták a közönségénekeltetős (mondjuk, melyik Nickelback szám nem az...) Rockstar-t, amiben segített a színpadra felhívott Chris Daughtry is. Aztán tartottak egy hosszabb ivászatot, megköszönték a közönségnek a támogatást, és jöhetett az ajándékosztás. A roadok pohár söröket dobáltak a nézőknek és sűrített levegős puskákból összetekert pólókat lőttek a nézők közé. Az egyik fegyvert a basszista Mike Kroeger kisfia ragadta meg! :) Azért ez nem rossz program egy gyereknek! :D (Zenei aláfestés: Side Of A Bullet! RIP Dimebag!)

Ennyi idő után már ideje volt az épp aktuális lassú slágernek, a Lullaby-nak, ami szépen elringatta a közönséget, akik így pihenhettek egyet a végső nekifutás előtt. Ryan zongorához ült, és érkezett egy másik gitáros is (sajna őt nem ismertem), Chad pedig lerakta a gitárt és úgy énekelt.

A következő Figured You Out előtt megszavaztatták a közönséget, hogy ki is kezdje az első sort, és nagy mosolygás követte a döntést: kezdje a tesó! Mike ugyanis az egyetlen, aki még a refréneket sem nagyon vállalja. De nem vallott szégyent, Chad a saját első sora után alig hallhatóan még gratulál is neki! :D A ritmusszekció egyébként szerintem fantasztikusan jó volt, Mike nagy terpeszes bólogatása mellett Daniel Adair látványosan dobolta végig a koncertet és az éneklésben is jól teljesített! ;)

Aztán Chad bejelentette a búcsúzást, ami mi is letett volna más, mint a How You Remind Me, az első szám, amire talán a földön minden ember emlékszik. Nagybetűs RADIÓSLÁGER, na, itt aztán volt együtt éneklés! :D

A szám végén szépen megköszönték a rajongóknak a támogatást és levonultak, de természetesen több ezer sikítozó nőnek (meg jóval kevesebb üvöltöző pasinak) nem lehet nemet mondani, szóval 1-2 perc szünet után menetrendszerűen jött még két ráadás! Előbb a Gotta Be Somebody, ahol Chad újra kihasználta, hogy neki van dobogója a dobok mögött is, és adtak még egy lehetőséget a fénytechnikusoknak is, hogy újra bizonyíthassanak! :D A közönség felkészülhetett az utolsó nagy dobásra, az igazi búcsúra ettől a fantasztikus koncerttől. És ez mi is lehetett volna más, mint az a szám, aminek a videoklipjét Londonban vették fel (igaz, hogy az O2 Arena-ban, nem a Wembley-ben): jött a Burn It To The Ground!

És vége volt. Mit is lehetne mondani? Felejthetetlen koncerttel leptek meg minket! Chad Kroeger és bandája nem méltatlanul annyira elismert, és mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ha előítéleteik vannak, akkor nézze meg őket élőben, mert ez a zenekar is sokkal jobb, ha az ember a saját szemével és fülével a helyszínen élvezi a zenéjüket! Ha meg esetleg szereted őket, akkor kötelező a koncert, amennyiben a környéken járnak!

Krisztián