Heten

Megyer Camp Rock fesztivál - 1. nap!
Írta: Slayer   
2013. szeptember 29. vasárnap, 16:32

Megyer… gyakorlatilag még az induláskor sem sokat tudtam erről a piciny településről, mely már a hatodik fesztiválját szervezte ebben az évben. A Zorall táborok után tavaly immár önállósodva, Megyer Camp Rock néven indítottak saját fesztivált. Ami már az elején szimpatikus volt, hogy a főszervező, a település polgármestere, Kristóf küldött egy emailt, hogy bekerülhetnének e, az oldal programajánlójába. Nos, már hogy fenébe, ne, ha valaki még ilyen szépen tudja is kérni. Majd rövid mailezés után meghívást kaptunk a fesztiválra. Így az induláskor már annyit tudtunk Megyerről, hogy 12 kilométerre van Sümegtől, mivel későn eszméltünk, és már csak ott találtunk szállást.

De addig még várt ránk némi kaland, ugyanis első körben Martinnal Pest felé indultunk vonattal, mivel harmadik útitársunk Péter ott várt minket kocsival, az út még ugyan zökkenőmentes volt, de a keletiben már jött az első probléma, Péter még nem végzett, úgyhogy várjunk nyugodtan, mivel éppen árnyékban is vagy 40 fok volt, így a keleti „hűvös” csarnokába feküdtünk be. Aztán befutott a késő ember, de még volt egy körünk a város másik felébe, az úti cuccokért, na, itt már azért egy sört meg kellett inni, a nem vezetőknek, majd végre teljes gázzal megindultunk Megyer felé, alig egy óra hátrányban a tervezett idővel. A kabrió nem a sebességtől akart szétesni, ahogy elhagytuk Pestet, hanem a bedurvult sofőr által bömböltetett ScerrA-tól. Várpalotáig nem is nagyon lassítottunk, de ott már célba vettünk egy benzinkutat, mivel mi új sört kívántunk, a régi sör meg egy wc-t.

Majd eldöntöttük, hogy nem állunk meg Sümegen, hanem egyenesen a fesztivál helyszínére megyünk, és a szállást majd csak utána foglaljuk el, úgyhogy a városon gyorsan áthaladtunk, persze a vár, azért mindig vonzza az ember tekintetét, megjegyzem akkor még nem tudtuk, hogy utána még pont eleget fogjuk látni. Majd Uhh után egyszer csak megláttuk a megyeri kereszteződést, és egy balkanyar után máris a célegyenesben voltunk. Eddigre már a sofőrünk is lenyugodott, talán pont a szép, nyugodt természetes környezetnek köszönhetően, így zenét váltott és gyönyörű Tunyogi dallamokra vonultunk a falu táblájáig, bizony csak addig és nem tovább, mert ott már fel is volt állítva a fesztivál kapuja.

A bejáratnál, a biztonsági srácok mindenkit kiszállítottak, és megkértek, hogy vásároljon jegyet, vagy szerezze be a passzokat. Mivel már mi is dolgoztunk együtt a Kálló Team-mel, így régi ismerősként üdvözöltek minket, ami mindig jólesik az embernek egy idegen helyen. Az információs pultnál is nagyon készségesek voltak a hölgyek, így némi kavarás után már mehettünk is tovább, hogy letegyük az autót a kb, 50 méterre levő parkolóba, ami gyakorlatilag egy rét volt. És elindultunk feltérképezni a fesztivált és a falut. Rutintalanul, már az első kereszteződésben elindultunk balra, de kiderült, hogy az bizony csak a sátrakhoz vezet, úgyhogy hátraarc és indulás tovább. Itt elhaladtunk egy buszmegálló mellett, ami éppen két chopper pihenőhelyéül szolgált, megjegyzem buszt 3 nap alatt egyszer sem láttunk. A falusi házakat már birtokba vették a fesztiválozók, így sok helyen a társaság molinója volt kirakva a kerítésre, így megtudtuk, hogy a hondások és a motoguzzisok is jelen vannak többek között. Majd a következő balra kanyarnál már valóban a fesztivál belső területén találtuk magunkat, a házak közvetlen tőszomszédságában.

Sörpadok, asztalok,, hamburgeres, büfé kőépületben, büfé kinn, az árak nem nagyon tértek el a nagy fesztiváloktól, Hambi 700, csapolt borsodi 380 kemény magyar forintba került. A kisebbik színpad is itt helyezkedett el, ahol ekkor már játszott is a Run Over Dogs. Egy gyors folyadékvásárlás után elindultunk a nagyszínpad irányába, ami a közvetlen szomszédságban volt pár árus és egy nagy sátor után egyszer csak ott volt előttünk egy frissen vágott kaszáló, ahol még a kaszálékot sem szedték össze, a végében pedig ott virított a nagyszínpad. Teljesen korrekt méretben és ránézésre jó hangcuccal. Ezután jött a meglepetés, mivel, ezen a fesztiválon bizony nem lehetett toi-toi vécéket találni, hanem kétsornyi fix angol wc volt, ilyet még nem láttam, tisztaság, rend, és ha kellett az ott ülő hölgyek még papírt is adtak.

A terület felfedezése után visszaindultunk, hogy a kocsit letegyük, a szállást elfoglaljuk, és minél előbb visszatérjünk. Na, igen ezt mi így gondoltuk, de a valóság kicsit másképp alakult… Szóval elindultunk vissza Sümegre, megkeresni az Öreghegy hotelt, be is mentünk a centrumba, közben a gps-t erőteljesen babráltuk, de egyszerűen nem ismerte fel a megadott utcanevet, miközben azonban a rendőrség előtt várakoztunk, némileg tanácstalanul, már éppen azon gondolkodva, hogy bemegyünk egy kis információért. Ekkor kijött a közeg és mindjárt odalépett az autónkhoz, megkérdezve, hogy segíthet e valamiben. Miután feltettük kérdésünket nagyon készségesen elmagyarázta, hogy merre is találjuk a szállásunkat, és mivel látta, hogy egy alacsony kabrióval vagyunk, többször is kihangsúlyozta, hogy ugyan a hotel egy szőlőhegyen van, és az út vége földes, azért „Jóóóóó mnőségűűűű az úúúút!”

Ezek után elég gyorsan megtaláltuk a szállásunkat, ami tényleg egy szőlőhegyen volt, de nagyon szép környezetben, és a háttérképet a sümegi vár adta. Gyors szobafoglalás után a kocsit letéve már nyugodtan leültünk egy sörre, azt gondolván, hogy mindjárt hívjuk az állítólag éjjel nappal működő Vártaxit és már húzunk is vissza Megyerre. Na, ja, mi meg ezt így el is gondoltuk, de miután telefonáltunk, a taxis közölte, hogy ő bizony vendégségben van és már ivott egy pohár bort, na, ez kicsit kiverte a biztosítékot, és mivel semmilyen más fuvarozó cég nem akadt, így kénytelenek voltunk várni, hogy az a fránya sör kiürüljön.

Így kicsit felpaprikázva és főleg megkésve értünk vissza a fesztiválra, ahol a kocsi gyors letétele után a színpadok felé haladva, már azt hallottuk, hogy Jesse James a Hollywood Rose-ból éppen elköszön. Azonban szerencsére még egy kis Metallica Enter Sandman riffelgetés után jött a Paradise City az egyik legnagyobb Guns klasszikus, ahol Jesse szépen kis is sétált a nézőtérre és együtt énekelt a közönséggel. Körbejárt barátkozott, itt-ott kicsit megállva, ez már ugyan régóta a zenekar programjának a stabil része, de mindig lenyűgöz, hogy mennyi energia van ebben a srácban, és bizony a közönség sem fogta vissza magát. Azonban a színpadhoz visszaérve a nóta végével, sajnos be is fejezték a bulit. Így belőlük nem sok mindent láttunk, Vilkó azért egy szépet szólózott még úgy Slash-esen, és vége volt.

Ekkor néztünk először kicsit jobban körül, hogy mennyien is vannak, és csütörtök ellenére bizony igen szép számmal voltak már a nagyszínpad előtt, de a koncert végeztével szépen meg is indult szinte mindenki a kisszínpad felé, ami igazából a fesztivál központjában helyezkedett el, ahol szinte mindjárt kezdődött a Don Dinó koncertje, a két színpad összehangolása egyébként az egész fesztiválon végig tökéletesen működött. Don Dinóékat még sohasem láttam előtte, de bevallom nekem bejött ez a Country rock/metal, aki ismeri a német Dezperadozt, az tudja, hogy kb. mire számítson Western hangulat, és nagyon táncolható country nóták elég erőteljesen durvítva, semmi gagyi. A srácok külsőségben is hozták a szintet stetson kalap, farmermellények és ingek. Az öttagú csapatban az alap dob, bőgő, gitár, ének mellett és Slide gitáros is tevékenykedett végig. A dalok pedig főleg feldolgozásokból álltak régi klasszikusok új köntösbe bujtatva, a dédapámtól a Lynyrd Skynyrd vonalig. A közönség is jól fogadta a nagyon hálás csapatot.

Visszasétáltunk a nagyszínpadhoz, ami nem is volt egyszerű, mert ugyan még egy nagy két oldalról nyitott sátorral is készültek a szervezők az esetleges rossz idő esetére, de a 30 fokban ez a szerep inkább abban merült ki, hogy ott fullosan töksötét volt, és mindenki csak botorkált a színpad irányába. Ott pedig már jött is Ganxsta Zoli és a Kartel. Az az igazság, hogy én nem nagyon rajongok, azért amit Zoli ezzel a zenekarral csinált, de mára teljesen megváltozott ez a csapat, mert míg régen diszkókban tolták 5 –en rapelve a talpalávalót, addig manapság gyakorlatilag egy rock zenekart állított be maga mögé a főnök és csak a jó barát Kalmár Laca maradt „énekelni” vele.

Zolin látszott, amit akkoriban a média is folyamatosan tudósított, hogy komoly anyagi gondjai vannak, nem is beszélt túl sokat, is igazi beleéléssel üvöltötte, rappelte el a dalokat, egészen a Ki a fasza gyerektől, a legújabb lemez Telepi gyerekek című daláig. Laca azért kommunikált a közönséggel próbálta levenni a terhet, a gondterhelt csapatvezérről. Így aztán ez a koncert ezzel az előadással engem sokkal jobban emlékeztetett egy durva hardcore bulira, nem véletlenül viríteott rajta, az a biohazard póló. Zana mester tényleg nagyon odatette magát, látszott, ahogy a feszültség jön ki belőle a dalok alatt, az ugrálás rohangálás üvöltözés közben. A zenészekről pedig csak annyit lehet elmondani, hogy nagyon profin tették a dolgukat, sokkal színesebbé és emészthetővé tették a Kartell zenéjét a helyi rock szerető közönségnek. Aztán különösebb felhajtás nélkül távoztak Zoliék a színpadról. Sok idejük nem volt, hiszen neki és Lacának még aznap volt egy megjelenése.

Ismét át a kiszsínpadhoz, ahol már kezdett a MAN In The Boksz ! Igen, akik arra tippelnek a címből, hogy valami köze van a csapatnak az Alice In Chains brigádjához, azok nagyon jól kapizsgálnak, hiszen ez egy AIC tribute csapat, akiket ugyan én itt hallottam először, de engem egyből megnyertek maguknak, különösebben nem rajongok a feldolgozás csapatokért, mert ugye mégiscsak más tollával ékeskednek, de itt nagyon rendben volt minden. Az énekesük Kovács Tamás bődületesen jó hanggal rendelkezik, másnap adott is mg egy akusztikus bulit is a srác. A zenészek is nagyon rendben voltak, elég ha annyit mondok, hoyga dobos Bánfalvi Sanyi volt (Ákos, Magma Rise, Neck Sprain) De visszatérve a bulira tökéletesen hozták a Seattle-i vonal depresszivítását, jobbnál jobb Alice In Chains dalok Roostertől a Nutshell-ig és ha jól emlékszem, még egy Mother Love Bone dalt is eltoltak a fiúk.

A grunge bulit Auroráék is közelről sörözgetve szemlélték, majd pánikszerűen megindultak a nagyszínpadhoz, hiszen nekik ott rövidesen koncertjük kezdődött. De ez is jól jellemzi ezt a fesztivált, hogy az éppen nem koncertet adó zenészek szórakoznak, buliznak, és egymás koncertjeit nézik, miközben bárki odamehet hozzájuk egy mondatra, egy kézfogásra, vagy éppen egy közös fotóra. Szóval miután éppen nem vágtunk eret magunkon és csak legális anyagokkal oldottuk a feszültséget. Elindultunk ismét vissza a nagyszínpadhoz egy kis punkoskodásra, amit aznap Vigiék hoztak el nekünk.

A nem éppen Góliát termetű frontember, hatalmas lelkesedéssel indította a műsort, és már mindenki ugrált is a hol vidámabb, hol komolyabb mondanivalóval rendelkező punk ütemekre. Vegyesen adagolták a dalokat és az új lemezről csak pár nótát tettek be a programba, jöttek sorba a „slágerek” Egy kis anarchia, Nincs karácsony, Nem hagyom magam, Kifacsart citrom, Ez a város, Múltak az évek, Előre kurvák, gengszerek, Munkanélküliek dala, 88 telén, Bella Ciao. Egyszemélyes háború, ők sem beszéltek túl sokat, egymás után tolták a jobbnál jobb nótákat, azt azért a csapat bőgőse Kisbé, párszor magához ragadta a mikrofont és elmondta, hogy rövidesen a várpalotai Alfa fesztiválon egy igazi Aurora lemezbemutató nagykoncertre kerül sor. A fesztiválnak a zenekar és Kisbé is az egyik fő szervezője és az óta sikeresen le is zajlott, a Pannónia fesztivál régi helyén, aminek a bőgős szintén az egyik szervezője. A zenészek teljesítményét nem érdemes kiemelni, ami ehhez a műfajhoz kell azt pontosan hozták, bár a San Antonio Spurs trikós bőgős feltűnően élvezte a bulit. A koncertjüket követően még váltottunk pár szót a csapattal, akik elmondták, hogy nagyon jól érzik magukat Megyeren, és mindig szívesen jönnek ide.

Mire a kisszínpadhoz értünk pont elkezdte a műsorát, az általam egyik leginkább várt csapat aznap, az Acou’stix , a The Joystix akusztikus részlege, igaz itt Szöszö és Marton Zoli mellett nem Jimbo dobol, hanem Zana Zoli, valamint Kalmár Laca kezeli az akusztikus bőgőt. Ezeket a fiúkat ebbe a zenekarba egyértelműen a zene szeretete hozta össze, itt a kedvenc nótáikat játszzák, ha kell csak maguknak, de ha más is kíváncsi rá, annak nagyon örülnek. Így hajanli egy után azért még mindig szép számmal akadt ember, aki kíváncsi volt a Joystix dalok és más kedvencek akusztikus verziójára. A nótákat rendesen áthangszerelték a srácok, itt nem csak annyi volt, hogy egy szál gitárral eltoljuk.

A nyitás a New Generation volt, ami mindjárt meg is alapozta a bulit. Szépen szólt minden, ami egy ilyen bulinál nem egyszerű, de ezen a fesztiválon ez alapban igaz volt a technikusok végig remek munkát végeztek. A folytatásban jött a The Stooges-tól a No fun majd a Ramones-től a Poison Heart. Szöszö hangja, mint mindig remek formában volt és elég lazán konferálta fel a dalokat, sokszor nem kevés élcelődéssel kísérve. A többiek is szépen tették a dolgukat és vokálokkal segítették a frontembert, Zoli pedig olyan vehemenciával és szigorral ütötte a bőröket, mintha egy death metal csapatban nyomulna éppen. Right Now, majd Sweet Dreams, a Eurythmics űberslágere következett, és mivel közben a máglyát is meggyújtották, kezdett igazi tábori hangulat kialakulni. A srácok pedig ehhez teljesen partnerek voltak, mivel a legnagyobb slágereket játszották el mindehhez, Sommertime Blues, majd a Should I Stay Or Should I Go a The Clash-től. Volt még Come Together a The Beatles-től és White Wedding Billy Idoltól egy klasszikus Purple Haze Hendrixtől és pár egyéb átdolgozás, míg végül a Word Up! Című, lassan mindenki által feldolgozott Cameo dallal ért véget a rendes műsoridő.

Bár a csapat igazából megkímélt minket a felvonulás levonulástól, így hajnali 2 után, Szöszö elmondása szerint öregek ők már ehhez, és még az alatt is elmegy pár ember aludni, így egyből jött egy nagyon fasza Ramones blokk, míg végül ismét egy Clash dallal, az I Fought The Law-al búcsúztak el. Aki igényes formában akarja hallani e dalok akusztikus verzióját, az ne hagyja ki a csapatot. Ez itt nem prüntyögés, ezek a verziók rendesen húznak és sütnek.

Számunkra ők voltak aznap az utolsó zenekar, mivel a kicsiny csapatunk tagjai már az erőteljes megfáradás jeleit mutatták. És mivel a Vártaxi szolgálat egyetlen éber sofőrje ugye már 6 órakor borozott, kicsi esélyét láttuk, annak, hoyg mostanra fitt lenne a fickó, így fedje jótékony homály, hogy is kerültünk vissza a sümegi szőlőhegyre, a lényeg, hogy megérkeztünk és nem maradt el még a lobogó félig megfagyó Martin sem. A szállással pedig minden rendben volt, még a wifi is működött, így gyorsan befejeztük az első „megyeri” napunkat.

2013 Megyer Camp Fesztivál