OM - 'Már megint' címmel itt egy vadonatúj dal Csató Péter közreműködésével!

Új dallal, és a hozzá készített egyedi AI videóval jelentkezett a Vijaya Gauranga das gitáros vezette OM zenekar. A még 2010-ben indult, majd egy hosszabb szünet után három éve újra aktív - ex-Mantra tagok alapította - formációnak tavaly november elején jelent meg a harmadik nagylemeze, a 14 tételes 'Töredék'. Azonban mivel kreatív ötletekben azóta sincs hiány, ezúttal már egy friss szerzeményt mutatnak be - a 'Már megint' című dalban Csató Péter (Replika) énekel, vendégként.

OM : Már megint (2023) feat Csató Péter

VGD a dalról és a klipről:

“Ahogy emlegettem több helyen is, nem álltunk le, folyamatosan születnek a dalok. Ilyenkor nagyon nehéz megállni, hogy ne publikáljuk rögtön, de most már tényleg sok idő telt el… (nevet) Csató Peti, régi barátommal közösen választottuk ezt a dalt, de illik is hozzá rendesen, nem kicsit replikás lett így. A számhoz készült klip érdekessége, hogy AI által készített képekből, és azokból generált videókból állítottam össze. Nyilván én voltam a kiinduló forrás, de félelmetes, hogy hol tart a technológia. Persze igaz ez a hangra is, ahol digitális erősítők gombjait csavargatjuk, és nem létező hangfalak előtt cserélgetjük/tologatjuk a nem létező mikrofonokat. Szerintem a végeredmény a lényeg, az pedig brutál!” 

OM az online felületeken:

https://songwhip.com/om-2

https://om.hmusic.hu/

https://www.facebook.com/OMmusic108/

 

Kapcsolódó cikkek