Karin Ann - Szuper látványos klippel jelentkezik a régió friss pop/rock csillaga!

A szlovák pop/rock sztár, Karin Ann, “for a moment” című balladája után, most egy sötétebb hangulatú dalt ad ki, amelyet a Los Angelesben forgatott klippel ellensúlyoz. A fiatal énekesnő rövid idő alatt ért el számos nemzetközi sikert, BBC egyik műsorában is generációja egyik legnagyobb tehetségének kiáltották ki, most talán eddigi leglátványosabb videójával jelentkezik.

Karin Ann - if i fall for you

Karin Ann még mindig nagyon fiatal, de egyedi pop/rock zenéjével máris számtalan globális sikert tudhat magáénak az elmúlt években. Klipjeit több millióan nézték meg eddig, és olyan témákkal foglalkozott, mint a mentális egészség, a nemi esélyegyenlőség, de feszegetett párkapcsolati kérdéseket is. Eddig olyan komoly médiumok figyeltek fel rá és beszéltek róla elismerően, mint a The New York Times, a BBC Radio 1, a Vanity Fair, vagy az MTV. Néhány hónapja bekerült a Spotify Equal programjába ezzel egyidőben a Times Square óriás kivetítőjére, és számos nemzetközi playlistbe is. Az erős vizuális anyagokkal jelentkező Karin Ann nyert már díjat a Munich Music Video Awardson, de tavaly ő lett az év felfedezettje a cseh Zebrik díjátadón is.

Karin a zenei sikerei mellett az elmúlt időszakban a kelet-európai Z-generáció és a LGBTQ közösség egyik idolja lett, aki mindig kiáll a kisebbségi jogokért. 2021-ben például a prágai Amnesty International szervezetet támogatta a bevételeinek komoly részével. Jack Saunders, a BBC neves műsorvezetője pedig kiemelte, hogy érdemes odafigyelni, hiszen egy igazi rocksztár van születőben.

Karin Ann a nyáron nagyszabású turnéban vett részt, hiszen több városban is ő nyitott az Imagine Dragons, Yungblud, valamint a My Chemical Romance előtt is. Karin Ann friss szerzeménye egy érzelmes alternatív pop dal, amely egy dögös dob + basszus szekcióra és intim vokálra épül. ”Ez a dal arról szól, amikor megismersz valakit, aki iránt hirtelen komoly érzéseket fűzől. Ebben a fázisban, ugyan, még nem tudsz róla sokat, de idealizálod és elképzeled, hogy közös programjaitok vannak, valamint, hogy milyen lenne ez párkapcsolatként. Legbelül pedig félsz igazán beleszeretni valakibe, mert sejted, hogyan érhet vége a kapcsolatnak - mondta a szlovák énekesnő, aki ezúttal a Grammy díjas Martin Terefevel dolgozott együtt. A fiatal előadó rendkívül termékeny szerző, hiszen még idén számos dallal, valamint egy albummal is jelentkezik.

Karin Ann Online:

Instagram: https://instagram.com/itskarinann

Facebook: https://www.facebook.com/itskarinann

Tik Tok: https://www.tiktok.com/@itskarinann

Spotify: https://open.spotify.com/artist/7t7hX...

Apple Music: https://music.apple.com/us/artist/kar...

Official site: https://karin-ann.com/

Store: https://www.shop.karin-ann.com/

 

Kapcsolódó cikkek